Posted by & filed under Adózói információk, Bevallás, adatszolgáltatás, Személyi jövedelem adó, Társadalombiztosítás.

2010 év elejének adózási napirendjén szerepel a tevékenységre jellemző kereset, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás problémaköre. Amely egyébként az adózási szabályalkotás állatorvosi lova, benne van minden, amitől rossz lehet egy adószabály. Azért alkotmányellenes, amiért az ingatlanadó adott szabályozása is az volt – ez a két jogszabály mintha édestestvérek lennének.

Miért alkotmányellenes?

Miről is szól ez a történet? Ez a szabály azt célozza, hogy a vállalkozók a piaci viszonyoknak megfelelő díjazás után fizessék a saját szja előlegüket és a havi járulékaikat. Ha nem ezt teszik, akkor az osztalékalapjuk csökken.

Mely vállalkozói kört érintik ezek a szabályok? Elsőként az Szja törvény szerinti, vállalkozói személyi jövedelemadó szabályai szerint adózó egyéni vállalkozókat. Az evás egyéni vállalkozókra nem terjednek a tevékenységre jellemző kereset szja szabályai, – a járulékfizetésükre azonban igen. Érinti a szabályozás továbbá az eva hatálya alá nem tartozó társas vállalkozásban személyesen  közreműködő magánszemély tagot, akire az Szja törvény a személyes közreműködő fogalmat használja (25.§/1/). A társas vállalkozás alatt jellemzően a gazdasági társaság és az egyéni cég értendő.

A személyes közreműködés fogalmát az Szja törvény nem határozza meg, a Gt. azonban igen. Nem minősül személyes közreműködésnek az üzletvezetés és a képviselet ellátása, valamint a munkaviszonyban, illetve polgári jogi szerződés alapján történő munkavégzés (Gt. 91.§). Ezek közkereseti és betéti társaságokra irányadó szabályok. Kft. esetében a Gt. nem említi a személyes közreműködést, de a tag munkavégzését megkülönbözteti a személyes közreműködéstől. (13.§/2/). A gazdasági társaság vezető tisztségviselői tevékenysége sem minősül személyes közreműködésnek – erre a Gt. 22.§/2/ bekezdése szerint vagy munkaviszony vagy a megbízási jogviszony Ptk-beli szabályait kell alkalmazni.  A Tbj. szabályai egyértelműek abban a tekintetben, hogy társas vállalkozónak a gazdasági társaságok személyesen közreműködő tagjai minősülnek, akik ezt nem munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében látják el (Tbj. 4.§ d./). Miután a személyes közreműködésre az Szja törvény nem ad külön, eltérő fogalom-meghatározást – az Szja törvény alkalmazásában is irányadónak kell tekinteni a Gt. személyes közreműködés, illetve a Tbj. társas vállalkozó fogalmát, miszerint ezekbe csak a tagi jogviszony keretében történő személyes közreműködés tartozik bele, a munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban megvalósuló munkavégzés nem. Az Szja törvény alkalmazásában – figyelemmel a fenti rendelkezésekre – szintén nem minősülnek személyes közreműködőnek a gazdasági társaság vezető tisztségviselői, ügyvezetői, képviselői sem. Egyébként az Szja törvény külön fogalmakként használja a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködését (24.§/1/ c.) és a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének tevékenységét (24.§/1/ d) – mint ahogy a munkaviszonyban folytatott tevékenység is önálló adózási kategória. (24.§/1/ a./). Ezek közül tehát csak a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködésére kell alkalmazni a tevékenységre jellemző kereset szabályait. Az szja szabályoktól némileg eltér a Tbj. szerinti tevékenységre jellemző kereset alkalmazására kötelezettek köre. Ide csak a főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók tartoznak, az evások is –  a mellékfoglalkozásúak, nyugdíjasok nem.

Szóval itt van február – és vele a kérdés, hogy az érintett vállalkozóknak hogyan kell alkalmazniuk a tevékenységre jellemző kereset szabályait?  Melyek a tevékenységre jellemző kereset meghatározásánál figyelembe vehető körülmények?

Az Szja tv. 3.§ 9. e) pontja tartalmazza a tevékenység piaci viszonyoknak megfelelő díjazása megállapításának módszereit. Az ea) pontban írt módszer választása esetén a vállalkozó az adott térségben, hasonló munkakörben az adott színvonalú,  terjedelmű tevékenységet folytató munkavállaló munkabéréhez igazíthatja a saját díjazását, figyelemmel a saját képzettségére, gyakorlatára, foglalkozása jellegére is. Az eb) pont szerint módszer választása esetén a vállalkozónak  a bevétele és a díjazása nélkül számított költségei, valamint a szokásos vállalkozói haszon különbözetét ki kell fizetnie a saját díjazására, figyelemmel az ea) pontban írtakra is. Ha az ec) pontot választja, akkor pedig a bevételből és a díjazás nélkül számított költségek levonásával meghatározott összeg 80 %-a és az ea) pontban említett körülmények figyelembevételével megállapított járandóság lesz a tevékenységre jellemző keresete. Megmondja a törvény azt is, mit tekint szokásos vállalkozói haszonnak.

A vállalkozónak a tevékenységére jellemző keresetének meghatározásánál figyelembe vett körülményekről, szempontokról feljegyzést kell készítenie, amelyet az adózással összefüggő iratok részeként meg kell őriznie.

A tevékenységre jellemző kereset így körülírható intézménye az adózási szabályalkotás  állatorvosi lova, benne van minden, amitől rossz lehet egy adószabály: túlbonyolítja az adóalapok és adók számítását, – ez külön könyvelő nélkül nem fog menni, a jogszabály-szöveg pontos tartalmának megállapítása is külön adótanácsadót, könyvelőt fog igényelni. Egyébként is kétséges az a jogalkotási irány, hogy az adótörvényeket olyan bonyolult nyelvezettel, képletekkel fogalmazzák, hogy külön számítógépes program, vagy internetes kalkulátor nélkül meghal az alkalmazásuk, a normaszövegből a szavak egyszerű elolvasásával nem, csak matematikai kódolással, egyenlet-levezetéssel állapítható meg a jogalkotói akarat. Az elmúlt pár évben elfogadott törvények mintha versenyeznének abban, hogy melyik tud bonyolultabban fogalmazni, egy mondatba belezsúfolni minden feltételt, kivételt és ráadást. Az államtól, a jogalkotótól elvárható, hogy adjon határozott, egyértelmű, betartható és ellenőrizhető szabályokat – különösen az olyan adózási alapintézményekre, mint a havi szja-előleg és járulékfizetés rendje, szabályai. A tevékenységre vonatkozó kereset szabályai nem felelnek meg e követelménynek: itt mintha az állam privatizálta volna az adózási szabály-alkotást az adózókra: állapítsd meg magad a saját adó- és járulékfizetési szabályaidat. Ahány vállalkozó adóalany – annyi adószabály.  Ez a szabályozás így mindennek tekinthető, csak egyértelműnek, betarthatónak és ellenőrízhetőnek nem.

Aztán kétséges, hogy a vállalkozót az adótörvények „kényszerbérezésre” kényszeríthetik-e, miért nem legális, hogy a vállalkozó nem a bérjövedelmével kíván magának piaci díjazást, hanem az osztalékjövedelmével? Teljesen racionális magatartás – számtalan példával igazolható, hogy a vállalkozó a költség-takarékosságot valóban magán kezdi: sokan még táppénzen sem voltak soha életükben, – piaci munkabért maguk helyett adnak inkább annak a szakemberüknek, akit meg akarnak tartani, önmaguknak ezt megtakaríthatják, hiszen erre kényszeríti őket a piaci verseny, egyébként pedig tulajdonosként a tőkejövedelemben érdekeltek.

Napjaink gazdasági válságával különösen nem adekvát ez a szabályozás: amikor minden vállalkozás a piacon maradásért küzd, szorítja le a költségeit, küldi el kényszerből munkavállalóit – az egyéni és társas vállalkozóknak mintha törvényileg kimondatott volna, hogy számukra nincs válság, éppen most kell piaci szintre hozniuk a személyes díjazásukat. További állatorvosi ló tünet, hogy ez a tevékenységre jellemző kereset szabályozás egyébként nem egy szigorú, hanem kifejezetten bizonytalan tartalmú adórendelkezés, amely arra sem alkalmas, hogy több adót, járulékot eredményezzen a költségvetésnek – erre a célra kifejezetten alkalmatlannak mondanám. Vannak olyan tevékenységi formák, amelyek választásával törvényesen elkerülhető: egy gazdasági társaságban nem tart semeddig megszüntetni a társas vállalkozói státuszt, és ugyanazt a személyes közreműködést megbízásban, vagy munkaviszonyban ellátni, ezekre pedig nem vonatkozik a tevékenységre jellemző kereset. Az egyéni vállalkozás helyett alternatíva lehet gazdasági társaságot alapítani, vagy akár – ha lehet – a szellemi szabadfoglalkozás is, ahol szintén nincs ilyen szabályozás. Főfoglalkozás helyett lehet mellékfoglalkozás is. Szóval van választék – de miért kell az adótörvényekkel való folyamatos küzdésre késztetni az adózókat, egyértelmű, világos, betartható és ellenőrízhető adószabályok megalkotása helyett?

A fent ismertettek a vállalkozók kényszerbérezésének szabályai – személyes véleményem szerint sértik a magántulajdont, a vállalkozás jogát, és a gazdasági verseny szabadságát. Egy egyéni vállalkozó abszolút versenyhátrányban van egy kft. tulajdonossal szemben, mert őt nem kötik ezek a szabályok, takarékoskodhat magán, akár díjazás nélkül is elláthatja az ügyvezetést. A legnagyobb probléma, hogy ez a szabályrendszer a teljes jogbizonytalanságot vezette be a vállalkozók 2010-es adó- és járulékfizetési rendszerébe. Nem vitatható el a revizortól az a jog, hogy pár év múlva ellenőrizze a vállalkozói szja- és járulékalap megállapításokat – végülis ez a dolga. Csak ma 2010-t írunk, és három év múlva felülvizsgálható a mai gazdasági környezet, vagy a konkrét vállalkozói feljegyzés, hogy „szerintünk” nem ennyi a piaci díjazás, hanem annyi?

Egészen friss még az Alkotmánybíróság ingatlanadós döntése és annak indokolása, amely rímel e témára. Az Alkotmánybíróság szerint a vagyonadó törvény azért alkotmányellenes, mert  „arra kötelezi az adóalanyokat, hogy adófizetési kötelezettségüket egy általuk megjelölt, vélelmezett, utóbb a hatóság által vizsgálható értéken alapuló, s ezért nem, vagy legalábbis nem feltétlenül helyes értéket tükröző adóbevallás alapján teljesítsék. Ráadásul mindezért a törvényalkotó, — ha alulbecslés történik —, egyoldalúan az adóalanyokra hárítja a felelősséget. Az ingatlanok értékmeghatározásával kapcsolatban tehát, — figyelemmel a törvény forgalmi-érték fogalmára —, a jogalkotó tág teret ad az önkényes adóhatósági jogalkalmazásnak, amely lehetőséget teremt az adózókra nézve súlyosan hátrányos jogkövetkezmények adóhatósági megállapítására. … A bizonytalan összegű forgalmi értéken alapuló, önadózással megállapítandó adó fizetésére vonatkozó kötelezettség, vagyis egy eleve vitatható összeg adóalapként történő feltüntetésére kényszerítő adóbevallás-benyújtási, illetve az ezen nyugvó adófizetési kötelezettség, s különösen e kötelezettségek teljesítésének az Art. 129. § (2) bekezdése alapján — előre nem látható feltételek szerint történő — szankcionálása jogbizonytalanságot teremt.

Ez az indokolás az ingatlanadó törvényi szabályaira vonatkozott – de érzésem szerint egy az egyben átvihető a tevékenységre jellemző kereset Szja (Tbj.) törvénybeni szabályaira is, amely alapján a vállalkozónak az általa meghatározandó piaci díjazás után kell a saját szja előlegét és a járulékokat fizetnie.  Mert ezen szabályokról is elmondható, hogy arra kötelezi az adóalanyokat, hogy adófizetési kötelezettségüket egy általuk megjelölt, vélelmezett, utóbb a hatóság által vizsgálható értéken alapuló, s ezért nem, vagy legalábbis nem feltétlenül helyes értéket tükröző adóbevallás alapján teljesítsék. Az ebben való bármilyen tévedésnek itt is súlyos szankciói vannak. Tehát az ingatlanadó tárgyában hozott  alkotmánybírósági döntésből szükségesszerűen következik, hogy a tevékenységre jellemző kereset szabályai is alkotmányellenesek.

Addig is, amíg ezt kimondják, nem kell kapkodni: az Szja törvény alkalmazásában a jövedelmeket éves szinten kell nézni a tevékenység piaci viszonyoknak megfelelő díjazása vonatkozásában is. Így ezzel a szabállyal igazából majd év vége felé, vagy 2011-ben kell foglalkozni, feltéve ha az Alkotmánybíróság,  vagy egy törvénymódosítás addigra hatályon kívül nem helyezi. A járulékfizetést pedig el lehet kezdeni a tavalyi mértékkel, vagy a minimálbér után, amennyiben a gazdasági válság és mindaz, ami belőle következik erre a vállalkozásban elégséges indokot ad. Aztán majd meglátjuk, mit hoz még ez az év.

Forrás: Dr. Szabó Tibor ügyvéd adószakértő, az Önadózó újság főszerkesztője